Leugrottam vidékre – búcsúi levél elkóborolt nagybátyámhoz

Kedves Zoli bátyám! Emlékszel még? Mindig, amikor elmentünk mamáékhoz, és átugrottunk Hozzád a szomszédba, azt mondtad nekem gyermekkoromban: „Mi van, kisfiam, leugrottál vidékre?” Hát most megint leugrottam, hiszen búcsú volt a faluban. De hiányérzetem volt, mert mamáékra már csak a temetőbe visszük a virágot, Te pedig épp nem voltál otthon. Azért vagyok kénytelen most ezt a levelet itthagyni üdvözletül kézszorításom helyett.

Pedig ráztuk ám a kiskaput, kegyetlenül.

 

A seregélyek úgy menekültek a szőlőből a hangjára, mintha közéjük lőttél volna. Szuszi rögtön észrevette, hogy zörgetek, de hiába ugatott eszementen, tőle nem tudtam meg, merre talállak. Telefonod meg nem volt, sose lesz. Emlékszel még a régi búcsúkra, Zoli? Ó, de szerettem őket! Folyton azt kérdezgetted előtte, hogy mikor megyek már el segíteni befesteni a kaput, merthogy annak a búcsúra úgy kell kinéznie, mint a Sztálin palotájának.

Egyszer aztán elmentem, de még most is a zeng a fülem a cifra szentségeléseidtől.

 

Ne aggódj, mamának azóta se árultalak be, minek is tettem volna, hisz tudta ő jól, milyen fia van neki. Szerintem még most is mondja odafönt a Miatyánkot helyetted. Aztán végre eljött a vasárnap. Mindig a kismisére mentünk, mert akkor még nem tűzött úgy a nap, mint délben. Mire visszaértünk, már ott sistergett a sütőben a libamáj meg a kacsapedál. A majonézes krumplit meg hozzád vitte át a köröszt, hogy mire tálalni kell, Lackóval meg ne együk felét a tálból. Azóta se ettem annál jobb búcsúi ebédet! Papa örökösen felhúzta magát a tévén, mert akkor ám nem volt még internet, meg ilyen modern huncutságok. Délben meg mindig valami hülye politika ment benne, ami után be kellett venni a szívgyógyszerét. Tudta ám szidni a Mečiart, haj-jaj. Folyton csak azt hajtogatta:

„Majd a Duray ad neki, meglássátok!” 

Te mindig akkor jöttél át a szomszédból, amikor már a Forma-1-en bóbiskoltunk. Tudom, hogy nem volt a kedvenced Schumacher, de ezt nem volt nehéz kitalálni, amikor a műhelyed falán csupa Mercedes-plakát lógott. Mire lefőtt a kávéd, a futamot is leintették. Akkor kaptuk meg mamától a búcsúpénzt.

Mennyibe is került a körhinta, Zoli? Öt korona, tíz vagy egy húszas volt? Én már nem tudom. Előbb csak azt láttam, hogy most majdnem ugyanennyi – euróban.

 

Amíg mi hintáztunk, köröszt feljátszotta nekünk videóra a Csip és Délt, meg a Balu kapitányt. Minden vasárnap négykor kezdődött, kihagyni sose lehetett. Este aztán kiültél velünk a lugas alá. Mi csipegettük a szőlőt, de azt mondtad, kár megenni, mikor bor is lehetne belőle. Most is itt lóg felettem nagy fürtökben, ahogy írom Neked ezeket a sorokat. Egy szem épp a fejemre esett, ahogy birizgálta a darázs a fürtöt, ezért zárom is mondókámat. Tudod, hogy mennyire félek a darazsaktól. Annyit akartam még mondani, ha ráérsz, gyere már el hozzánk a „nagyvárosba.” Ki tudja, én mikor tudok leugrani legközelebb vidékre… Ölel a Te „kisfiad”, Balázs